Ki ne ismerné a Mr. Murphyféle mondást, amely szerint: Ami elromolhat az el is romlik! A ipari, kereskedelmi és a termelésben részt vevő ingatlanok napelemes rendszerének komplett kivitelezését végző Z-solarnál úgy tartják: az nem baj, ha elromlik valami, de az már tragédia, ha nem lehet megjavítani.
Ha a családban elromlik egy háztartási gép, bosszantó, de leleményességünknek köszönhetően áthidalható a helyzet, ha van egy jószándékú szomszéd, vagy rokon, aki átmenetileg besegít. Egy nagyvállalatnál azonban más a helyzet, ha egy napelemes rendszert, amelynek telepítésére jelentős összeget költöttek, a kezdeti átgondolatlanság miatt nem lehet megjavítani.
– Hiába cél a spórolás, már az elején fel kell térképezni, hogy a telepíteni kívánt napelemes rendszer milyen szervizháttérrel működik majd a továbbiakban. Ha a rendszer nincs szervizháttérrel ellátva, nem lehet egyszerűen javítani, mert minden szerelés után újra kell engedélyeztetni – mondta Németh Miklós, a Z-SOLAR vezérigazgatója, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyártói garanciának, a szervizháttérnek és a rendszerhez passzoló alkatrész ellátottságnak évtizedekig működnie kell. A szakértő ezért olyan kivitelezőt javasol, amelyik üzemeltetési tapasztalattal is rendelkezik.
– Ha egy harmadik fél javítás céljából „belenyúl” a rendszerbe, plusz költséget jelent, mert a telepítő ettől kezdve nem vállalja a szervizszolgáltatást. A legtisztább, ha a hosszú távú üzemeltetést is a telepítő látja el – osztotta meg a praktikus tanácsot Németh Miklós. A napelemes rendszer paneleinek élettartamát és teljesítményét nagy mértékben befolyásolja, hogy hova telepítették. Egy jó helyre telepített panel 25 év múltán is 80-85 százalékot képes teljesíteni. Napjaink technlógiája már lehetőséget nyújt termográfiai, vagyis drónnal végzett, hőkamerás vizsgálatokra, amelyekkel a panelmezőt vizsgálva az elosztók állapotát egy-két évente felmérik.
– Ahol villamosságról beszélünk, előfordulhat melegedés, ha a kötés rossz. A hőkamerás vizsgálat egyebek mellett ezt a hibát is hivatott észlelni. Ha a panel időközben sérül, a hiba ismeretében visszaállítható az eredeti állapotába – mondta a Z-SOLAR vezérigazgatója. A cég évente elvégzi az általa telepített rendszerek általános szervizelését, két-három évente nagyszervízt tartanak, amelyhez a panelek speciális mosása is hozzá tartozik.
– Megoszlanak a vélemények, hogy szükséges-e a panelek mosása, ám vitathatatlan, hogy a teljesítményük optimalizálódik, megnő utána. Az ipari környezetbe telepített rendszereknél kiemelten fontos a panelek tisztán tartása. A faipar és a fémipar melléktermékeit, a mikroszemcséket az eső nem mossa le. Lágyított vízzel lepucoljuk, és hajóvaxszal bekenjük a paneleket. Lehet, hogy a műveletet sokan drágának tartják, de ezután nem tapad meg a szennyeződés a felületükön. Ahhoz azonban, hogy a karbantartás megvalósuljon, leesésvédelemmel kell ellátni a tetőfelületet – magyarázta Németh Miklós. Az egyéni és csoportos védőeszközök nélkül nem telepíthetők és nem is szerelhetők a rendszerek. A biztonsági eljárások az elsődlegesek.
– Azt kevesen tudják, hogy ha nincs a szerelők és karbantartók számára zuhanásgátló kikötési pont, akkor a balesetekért a tulajdonost teszik felelőssé. Erre gyakran elfelejtik figyelmeztetni az ügyfelet., pedig komoly beruházó a leesésvédelmet építi meg első lépésként. Fontos beszélni a kibervédelemről is. A nagy erőműveket, mint a paksit is, légvédelemmel, vizesárokkal biztosítják, és hackertámadás ellen is védik, ám a napelemes rendszereket gyakran még egy „tűzfallal” sem látják el, pedig teljesítményben nem maradnak el. Egy harmadik fél szinte azt csinálhat, amit akar, ha bejut a rendszerbe – figyelmeztetett a Z-SOLAR vezérigazgatója, aki szerint nemcsak a rendszer és a szerelők biztonságáról, hanem a tulajdonoséról is gondoskodni kell abban a tekintetben, hogy a napelemekből mindig legyen kéznél cserepanel. Hatezer paneles rendszernél érdemes néhány raklapnyit tartalékolni. Ezer panel után érdemes egy raklapnyit, vagyis harminc darabot elérhetően tárolni, mert a rendszert csak típusazonos darabokkal lehet cserélni. Huszonöt év alatt azonban megannyi átalakulás következhet be az ellátottságban. Ha raktáron tartunk néhány raklappal, csere esetén akár egy-két napon belül is megjavítják, ám ha külföldről kell behozni az alkatrészt, az hosszú időbe telik, vagy évek múltával meg sem érkezik. A Z-Solar szakembereinek a felsorolt problémák mindegyikére tud gyógymódot, ha a tulajdonos okosan indítja el a napelem telepítési programját.
Elérhetőség:
Pusztán Márk
[email protected]
+36 70 319 1006
Forrás: www.sonline.hu